Hírek

  • Meghívó

     

    oktoberhuszonharom

  • Tájékoztatás

     

     

    Tájékoztató a 2020. november 04. napján tartandó

    közmeghallgatással kapcsolatban

    Balatonakarattya Község Önkormányzata az elmúlt hetekben egyeztetéseket folytatott a Veszprém Megyei Kormányhivatallal annak érdekében, hogy a közmeghallgatás a jelenlegi járványügyi helyzetben is biztonságosan megtartható legyen. A járványügyi kockázatokra tekintettel felmerült annak a lehetősége, hogy a közmeghallgatásra nem a megszokott módon, hanem személyes jelenlétet nem igénylő módon kerüljön sor, azonban az a döntés született, hogy a közmeghallgatásra az elmúlt évekhez hasonlóan kerül sor, azonban a járványügyi helyzetre tekintettel a részvevőknek speciális szabályokat kell betartani a járványügyi védekezéssel összhangban.

    Figyelemmel arra, hogy Balatonakarattyán egyelőre még nincs olyan zárt helyiség, ahol a közmeghallgatást a járványügyi előírások teljes körű figyelembevétele mellett meg lehetne tartani, ezért úgy döntöttünk, hogy a közmeghallgatásra szabad téren kerül sor, jelesül a Szépkilátó Étterem teraszán. Természetesen döntésünk során figyelembe vettük azt a körülményt is, hogy a közmeghallgatás időpontjában az időjárás a szabadtéri tartózkodásra nem a legalkalmasabb, ugyanakkor más megoldás nem lévén, úgy gondoljuk, hogy ezt a kellemetlenséget vállalni kell.

    A járványügyi szabályok betartása mellett a Szépkilátó teraszán hozzávetőlegesen 40 fő biztonságos jelenlétére van lehetőség, ezért kérjük, hogy lehetőség szerint a közmeghallgatáson valóban a lakosság és a helyi civil szervezetek képviselői jelenjenek meg annak érdekében, hogy ne vegyük el a lakosságtól a tájékozódáshoz való jogot.

    Tekintettel a járványügyi rendelkezések miatti korlátozott létszámra, az Önkormányzat lehetőséget ad arra, hogy az, aki a közmeghallgatáson nem vesz részt, ugyanakkor az Önkormányzat felé kérdése, javaslata van, az a javaslatait, illetve a kérdéseit írásban tegye fel a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre küldött „közmeghallgatás” tárgyú levelében. Az Önkormányzat ezen kérdéseket a közmeghallgatáson feltett kérdésnek, illetve javaslatnak tekinti, így arra a jogszabályok által előírt 15 napon belül írásban válaszol.

    A közmeghallgatáson részt venni szándékozóktól azt kérjük, hogy részvételi szándékukat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre jelezni szíveskedjenek annak érdekében, hogy a résztvevők száma előre ismert legyen, ezáltal az alkalmazott járványügyi intézkedéseket a résztvevők számához tudjuk igazítani.

    A közmeghallgatáson megjelenőknek kötelező a szabályos, orrot és szájat eltakaró maszk viselése, illetve a belépéskor a kihelyezett kézfertőtlenítők használata. A közmeghallgatásról, illetve az azon feltett közérdekű kérdésekről és javaslatokról az Akarattyai Napló a közmeghallgatás időpontját követően megjelenő lapszámban részletes beszámolót közöl.

     

    Balatonakarattya, 2020. október 15.

     

                                                             Tisztelettel:

                                                       Matolcsy Gyöngyi sk.

                                                              polgármester

     

    Meghívó letöltése

  • Tájékoztató áramszünetről

     

    eonoktoberhusz

Tájékoztató zsákok átvételéről

Tájékoztató

 

Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy

2020. május 01. napjától

újra lehetővé válik a szelektív, zöldhulladék, és kommunális hulladékos zsákok átadása, valamint a (háztartási) többlethulladékos zsákok értékesítése az ügyfélszolgálaton!

Balatonakarattya településen heti egy alkalommal

pénteki napokon: 15.00-17.00 óráig

van lehetőség a zsákok átvételére, illetve vásárlására

a Balatonakarattya, Iskola utca 7. (Önkormányzat udvara) szám alatt.

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy az ügyfélszolgálaton egyéb ügyintézésre továbbra sincs lehetőség személyesen, csak a zsák átvétele és vásárlása engedélyezett!

 

Egyéb ügyintézés céljából, (pl.: használóváltozás bejelentés),

valamint a számlázással kapcsolatban a

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.” e-mail cím áll rendelkezésre.

 

Kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint

maszkban és kesztyűben érkezzenek,

valamint amennyiben sorban állás alakulna ki, szíveskedjenek

megtartani a 1,5-2m-es távolságot egymástól!

 

Megértésüket köszönjük!

 

Vertikál Nonprofit Zrt.

Felhívás

Balatonakarattya Község Önkormányzata felmérést indít annak megállapítására, hogy a településen hány olyan fogyatékos személy él, aki a veszélyhelyzet időszakában támogatásra szorul.

Az önkormányzat felhívja az otthonukban élő, balatonakarattyai fogyatékos személyeket (törvényes képviselőiket), hogy amennyiben a járványügyi helyzettel összefüggésben segítségre van szükségük, vagy később ilyen helyzet előállhat, minél előbb vegyék fel az önkormányzattal a kapcsolatot, hogy adott esetben a segítség gyorsan megszervezhető legyen.

Felhívja az otthonukban élő fogyatékos személyek családtagjait, továbbá a környezetükben élő személyeket, hogy segítsék elő a kapcsolatfelvételt, tájékoztassák az érintetteket ennek a fontosságáról.

Az önkormányzat a 06/20-215-0539-es telefonszámon érhető el.

                                                       Balatonakarattya Község Önkormányzata

Magyar Költészet Napja

 

 

 

Magyar Költészet Napja 2020. április 11.

A ferencvárosi Gát u. 3-ban 115 éve látta meg a napvilágot József Attila.

Kedves Balatonakarattyaiak!

Közeleg április 11-e, a Magyar Költészet Napja. A mai járványhelyzetben nem tudunk úgy ünnepelni, ahogy azt évek óta megszoktuk.

Ezúton kérjük azokat az akarattyaiakat, akik szeretik a verseket, hogy ezen a napon az otthonukban ünnepeljenek és örökítsék ezt meg: készítsenek fotót nyomtatott, kézzel írott, vagy monitoron látható versről vagy verseskötetről, tegyék ki a saját hírfolyamukra, hogy milyen verset mondanak és tegyék fel a honlapra, a facebookra április 11-én!

Úgy gondoljuk, ez igazán szép és méltó módja lenne a Magyar Költészet Napja online és biztonságos megünneplésének településünkön.


Továbbra is kérünk mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten maradjon otthon, ezzel is óvjuk saját és embertársaink egészségét.

Vigyázzunk egymásra!

                                                               Balatonakarattya Község Önkormányzata

Felhívás