Hírek

  • Tájékoztató áramszünetről

     

     

    eonaram

  • Tájékoztató

     

    Balmaditajekoztato

     

  • Tájékoztató

     

     

    Hálás szívvel az akarattyai református templomról

     

    Két évvel ezelőtt, 2019. március 9-én került sor Balatonakarattyán a Szabó György építész tervei alapján készülő református templom ünnepélyes alapkőletételére. Akkor a már emelkedő falak ölelésében gyülekeztek össze a meghívott vendégek és számos érdeklődő a hálaadó istentiszteletre.

    2019 augusztusában pedig örömmel és Isten iránti hálával adtunk hírt arról, hogy az építkezés első üteme befejeződött, és a kivitelező Vemévszer Kft által átadásra került az épület „emelt szerkezetkész” állapotban. Akkori írásunkat azzal zártuk, hogy bár a templomépítésre kapott keretünk ezzel ki is merült, mégis reménykedünk további támogatásban.

    Azóta másfél év telt el imádkozó várakozásban. Ezalatt zajlott az adománygyűjtés a Templom Hangjaira, és a jószívű adakozóknak hála, sikerült megvásárolni egy kis templomi orgonát, amely jelenleg szétszedett állapotban a kenesei templom falainak őrzésében várja, hogy végleges otthona Akarattyán elkészüljön.

    E céladományokból ezután is maradt 3,2 millió forint, amiből fedezni tudjuk majd az orgona összeszerelésének és felállításának a költségeit, továbbá egy kis harang kiöntetését és felszereltetését. Ezért a Templom Hangjaira meghirdetett gyűjtést lezárjuk, és minden további beérkező támogatást az épület befejezésére fordítunk.

    Istennek hála a templom építése ebben az esztendőben folytatódhat, köszönhetően mind a magánszemélyek adakozásának, mind a tavaly október végi perselyadománynak, melyet a magyarországi református gyülekezetek adtak össze, mind pedig a költségek oroszlánrészét fedező állami támogatásnak. Ez utóbbi odaítélésében komoly szerepet játszott Matolcsy Gyöngyi polgármester asszony kérése és dr. Kontrát Károly államtitkár úr, országgyűlési képviselőnk közbenjárása.

    Jó reménységünk van arra nézve, hogy a templom idén őszre – immár a Mozaik Kft. kivitelezésében – elkészül, talán sikerül bebútorozni, és kialakításra kerülhet az előtte fekvő kert is, amely a tervek szerint nyitott park, az idelátogatók számára hangulatos közösségi tér lesz.

    Az utcáról bizonyára majd sokan megnézik vagy kísérik figyelemmel a munkálatokat, ahogy fokozatosan teljes szépségében csodálhatjuk meg ezt a különleges templomot, melynek egyedi alakja egyszerre formáz egy égből aláhulló magot és egy ég felé emelkedő, magból kihajtó levelet.

    Ez a szép íves forma jelképezi a templom lényegét: az Istentől fentről az emberi szívekbe lehulló, életadó Ige magját, melyből azután megszülethet és felnövekedhet a hit és a sokakat élő közösséggé kapcsoló szeretet.

    Isten áldása legyen az építkezésen, készülhessen el az Ő dicsőségére és mindannyiunk javára!

    „Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz.

    Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével!”

    (Zsoltárok könyve 65,5)

    Némethné Sz. Tóth Ildikó

    lelkész

    Támogatások eljuttathatók banki átutalással: 72900013-10001741     (Takarékbank)

    Kedvezményezett: Balatonkenesei Református Egyházközség

    A közleménybe kérjük, írja be adománya célját, továbbá nevét és címét!

Tájékoztató vízhiányról

 

Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy

Balatonakarattyán

2018. október 9-én

8:00 és 14:00 óra között

tervezett víztorony mosatás miatt nyomáscsökkenés, ivóvíz zavarosság várható.

A kényelmetlenségekért kérjük szíves megértésüket, amelyet ezúton is tisztelettel köszönünk.

További információ a Hibafelvevő szolgálatnál kérhető a DRV INFO Vonalon, a 06 80 240 240-es telefonszám 1-es menüpontjának hívásával.

 

Balatonakarattya, 2018. október 01.

DRV Zrt.

Felhívás ebtulajdonosoknak

Értesítjük a balatonakarattyai ebtulajdonosokat, hogy az összevezetéses veszettség elleni oltásra 2018. évben az alábbiak szerint kerül sor:

 

Az oltás ideje:2018. szeptember 18-án             11.30 órától 12.00 óráig

Pótoltás:       2018. szeptember 27-én             13.30 órától   14.00 óráig

Az oltás helye: 8172 Balatonakarattya, Szent István utca 1.

( Balatonakarattyai Orvosi Rendelő előtti terület)

Az ebet első alkalommal 3-4 hónapos kora között kell beoltatni, az oltást hat hónap múlva, majd ezt követően évente meg kell ismételni.

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 17/B. § (10) bekezdése szerint 2013. január 1-től négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (bőr alá ültetett mikrochip) megjelölve tartható.

Felhívjuk az ebtartók figyelmét, hogy 4 hónapos kor feletti eb csak akkor oltható, ha az állat rendelkezik egyedi transzponderrel.

A veszettség elleni oltással egyidejűleg az ebek féreghajtó szerrel történő kezelését is el kell végeztetni. A veszettség elleni védőoltás díja 4.500,- Ftebenként. A féregtelenítő tabletta ára 250 Ft, 10 kg/1 tabletta.

Aki az oltást háznál kívánja elvégeztetni, azt kérheti a 06/70 436-5079–es telefonszámon, a fent megadott időpontokon kívül.

Ha az eb már volt oltva, a meglévő oltási könyvet is hozzák magukkal! Azon ebek számára, melyek még nem rendelkeznek oltási könyvvel, vagy a meglévő elveszett, új könyvet kell kiadni, melynek díja a fenti összegen túl: 1.000,- Ft/db.

Ha az eb az oltást megelőző 14 napban humán (emberi) sérülést okozott vagy az oltás időpontjában beteg, nem oltható. (Az oltást a 14 nap lejártát követő időpontban, illetve felgyógyulást követően haladéktalanul el kell végezni.)

Az ebek veszettség elleni oltása kötelező!

Kérjük az ebtartókat, hogy saját és embertársaik érdekében, valamint annak elmulasztása esetén alkalmazandó szankciók elkerülésére, ebüket veszettség ellen feltétlenül oltassák be!

 

Balatonakarattya Község Önkormányzata

 

Iskolakezdési támogatás

 

 Iskolakezdési támogatás

 

Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az idén is megalkotta az iskolakezdési támogatásáról szóló 5/2018. (VIII.1.) rendeletét.

A rendelet szerint iskolakezdési támogatásban részesíthető az a tanuló, aki:

  1. köznevelési intézményben, vagy gimnáziumi, szakiskolai, szakközépiskolai, szakmunkásképző nevelési-oktatási intézményben tanulói jogviszonnyal  rendelkezik, vagy nappali rendszerű képzésben felsőfokú szakképzésben és képzésben részesül, és

  2. 2018. január 1-jén ésminimum fél éve bejelentett lakóhellyel rendelkezik Balatonakarattya Község Önkormányzat közigazgatási területén, és

  3. legalább egyik szülője vagy közeli hozzátartozója  illetve más törvényes képviselője (a továbbiakban együtt: szülő) a gyermekkel azonos bejelentett lakóhellyel rendelkezik, és életvitelszerűen a településen él.

    A támogatás legfeljebb 2018. szeptember 30. napjáig vehető igénybe.

    Az iskolakezdési támogatás igénybe vételét megelőzően a kérelmet benyújtó szülőnek vagy hallgatónak írásban nyilatkoznia kell a jogosultsági feltételek fennállásáról, a rendelet 1. melléklete szerint. A tanulói, hallgatói jogviszony fennállását iskolalátogatási igazolással bizonyítani kell.

    Az iskolakezdési támogatás felhasználását utólag, 2018. október 31-ig számlákkal igazolni kell.

    Aki a támogatást jogosulatlanul vette igénybe, azt a támogatás késedelmi kamatokkal növelt összegének visszafizetésére kell kötelezni.

    A kérelem nyomtatvány letölthető a www.balatonakarattya.hu/rendeletek oldalról, vagy átvehető Balatonakarattya Község Önkormányzatánál (8172 Balatonakarattya, Iskola u. 7.).

  

 Iskolakezdési támogatás kérelem nyomtatvány letöltése

 

 

Hirdetmény

HIRDETMÉNY

A balatoni bringa körút és a szükséges hibajavítások miatt szükségessé vált a településrendezési eszközök módosítása, pontosítása. A választott eljárási forma az úgynevezett állami főépítészi eljárás.

Ebben az eljárásban a polgármester a településrendezési eszköz tervezetét a záró szakmai vélemény megkérése előtt véleményezteti a partnerekkel az erről szóló rendeletünkben foglaltaknak megfelelően.

Balatonakarattya Község Képviselő-testülete a településrendezési eszközeinek módosítását, az alábbi tételes program szerint kíván megvalósítani:

1.) A Településszerkezeti Tervet, valamint a HÉSZ mellékletét képező szabályozási tervet egyaránt érintő módosítások:

Balatonakarattya hatályos településrendezési eszközei megkülönböztetnek I. és II. rendű közlekedési célú közterületeket. (Országos illetve helyi közutakat) A Balatoni bringakörút beruházásával összefüggésben szükséges telekalakítások és a tulajdoni viszonyok rendezése miatt az ÜH4-es övezetnek a ZKP 1-be való módosítását csak akkor változtatjuk meg, ha előtte a tulajdonviszonyok rendezésre kerültek, és pontosan tudjuk, hogy a 2936/1 helyrajzi számú teleknek ki a tulajdonosa. A Bercsényi lejáró és a körforgalom csatlakozásánál szükséges a két besorolás határvonalának módosítása. Ez önmagában csak szabályozási tervet érintő kisebb módosítás. Célszerű a csatlakozó önkormányzati tulajdonú zöldterület és a közlekedési terület korrekciója is, ami a hatályos jogszabályok (2000. évi CXII. törvény 6/A. §) alapján a zöldterület területi változatlansága mellett hajtható végre, tehát a körforgalom melletti zöldterületi csökkentés területe a két telek (a helyi közlekedési terület és a zöldterület) telekhatár-rendezésével kompenzálandó.

  • Csak a HÉSZ normaszövegét érintő módosítások:
    • A hétvégi házas üdülőövezetben tervezési programban elhatározott szándék volt korábban, miszerint a minimális beépíthető telekterület kétszerese helyett már másfélszeres méretnél lehessen kétegységes az épület. Sajnos a folyamat során a jóváhagyáskor "sajtóhiba" miatt a 35. § (7) helyett a 37 § (7) alatt jelent meg a módosított normaszöveg. Szükséges hibajavítás jelleggel az eredeti szándéknak megfelelő helyre betenni, egyidejűleg a téves helyen törölni.
    • A kertvárosias lakóterületeknél a 2016-os jóváhagyott anyagban a 25. § (3) f) pontban szereplő 360 m2 helyébe 550 m2 érték került, de a (9) alatt maradt 360 m2. Ez így önmagában ellentmondás, de nem is szerepelt a tervezési programban, vagy az azt kiegészítő határozatokban. Ez így önkormányzati kártalanítási kötelezettségű korlátozást jelenthet bizonyos ingatlanok esetében. (Eddig építési teleknek minősülő telkek ettől beépíthetetlenné válhatnak) Az eredeti szabályozás visszaállítása hibajavítás jelleggel indokolt és szükséges.

A szükséges egyeztetéseket a vonatkozó 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. § (1) d) pontja szerinti "állami főépítészi" egyeztetési eljárás szabályai szerint kívánja lefolytatni az önkormányzat.

A módosítás lehetőségét megalapozza, hogy a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet záró rendelkezéseiben a 45. § (2) bekezdésében szereplő határidő 2018. december 31.

A módosításokat előzőek alapján az önkormányzat a jelenleg hatályos településrendezési eszközök foltszerű és részleges módosításával, az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos településrendezési tartalmi követelményeinek és jelmagyarázatának alkalmazásával hajtja végre.

 

Tisztelt Lakosság, Kedves Ingatlan Tulajdonosok!

Kérjük Önöket, hogy véleményeiket és javaslataikat tegyék meg!

A véleményezésére 8 naptári nap áll rendelkezésre, legkésőbb 2018. augusztus 21-én 16 óráig várjuk a véleményeket, melyeket kizárólag írásban fogadunk el, személyesen a hivatalban leadva vagy e-mailen a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

A tervezetek az alábbi menüpontokon érhetők el:

Településrendezési terv módosítása

SZT 1 módosítás

 

Tisztelettel:

                                                     Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Szúnyoggyérítés tájékoztató

 

Tájékoztató szúnyoggyérítésről

 

Balatonakarattya településén az országos központi szúnyoggyérítést

a PMG Szúnyogkontroll Konzorcium a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központjának felügyeletével

a légi kémiai védekezést 2018. augusztus 14-én

a polgári napnyugtát megelőző 1,5 órában végzi.

Tartaléknapok: 2018. augusztus 15-16.

 

Az irtás során felhasznált szer kizárólag a csípőszúnyog lárvákat pusztítja el, a szer a környezetre nincs káros hatással. A földi irtás során felhasznált készítmények: Coratrin, Mosquitox Fog. A légi kémiai kezelés során coratrin, aqua k-otrhin, illetve Mosquitox 1 ulv forte készítmények kerülnek felhasználásra.

A készítmény kijutatott formájában kizárólag a rovarokra van káros hatással, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes és a környezetet sem károsítja.

 

                                   Balatonakarattya Község Önkormányzata