Tájékoztatás
Közterületen kötelező a maszkviselés
Szeretettel várunk mindenkit, aki az ország egyik legszebb magaspartján szeretne sétálni, de kérjük, vegyék figyelembe, hogy megyénkben is sok a fertőzött, tombol a járvány. Az utóbbi időben megfigyelhető volt, hogy a parton sétáló emberek 90 százaléka nem viselt maszkot.
A négynapos húsvéti hétvégén nagy forgalomra számítunk, ezért kérjük az idelátogatókat és az itt élőket, hogy saját és mások érdekében is tartsák be a maszkviselésről és a védőtávolság betartásáról szóló rendelkezéseket!
A kormány április 8-ig meghosszabbította a járványügyi szabályokat.
Húsvétkor is szigorúan be kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott szabályokat!
Köszönjük szépen!
Balatonakarattya Község Önkormányzata
TÁJÉKOZTATÓ AZ ÓVODAI BEIRATKOZÁSSAL KAPCSOLATBAN
Beiratkozási szándék jelzése a járványhelyzetre való tekintettel!
Tájékoztatom a Kedves Szülőket, hogy a tervezett beíratás a járványhelyzetre való tekintettel bizonytalan ideig elmarad. A létszám felmérése végett szándékjelzés megtétele szükséges. Kérem a Kedves Szülőket, hogy szíveskedjenek telefonon, vagy e-mailen 2021. május 7-éig jelezni beíratási szándékukat a Balatonakarattyai Szilfa Óvoda felé a 2021/2022-es nevelési évre vonatkozóan a következő elérhetőségeken:
Telefonszám:0620/484-8824 hívható naponta 8-12 óráig
E-mail cím: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A telefonon, vagy e-mailben történt megbeszélést követően szükséges egy szándéknyilatkozatot eljuttatni az óvoda elérhetőségére, amit minden jelentkezőnek e-mailben eljuttatok.
Az óvodai beiratkozás azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2021. augusztus 31.-ig betöltik a harmadik életévüket. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermek abban az évben, melyben a 3. életévét augusztus 31.-ig betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Elsősorban a Balatonakarattyán állandó lakcímmel rendelkező, 3. életévét betöltött gyermekek felvételét tudom biztosítani. A két és fél éves gyermeket csak abban az esetben tudom felvenni, ha nincs elegendő 3 és 6 éves közötti óvodaköteles gyermek.
Köszönöm együttműködésüket!
Balatonakarattya, 2021. március 31.
Tisztelettel:
Zsobrák Mária sk.
Óvodavezető