Küngös – csatlakozással kapcsolatos gondolatok

Ekkor: .

Nagy örömömre szolgál, hogy községeink között 2015. január 1-jétől régi-új együttműködés alakult ki. Küngös község lakosságának nevében mondhatom, hogy mindenkor az összefogást, és a feladatok közös megoldását tartottuk jóra vezető útnak. Ennek értelmében községeink és közösségeink remélhetően nem csak a szoros értelemben vett közös hivatal fenntartásában működnek majd együtt, hanem a térség fejlődéséért folyamatosan tesznek. Ezáltal tudjuk hatékonyan előmozdítani a Balaton keleti csücskének épülését, szépülését, és vonzóvá válásának előnyeit az itt élők boldogulására fordítani.

Minél színesebb egy együttműködés, annál több követője és tevékeny résztvevője tartja fontosnak fenntartását. Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Csajág és Küngös együttműködése változatos és sokrétű lehetőségeket kínál mindannyiunk számára. Kívánom, hogy hosszútávú és gyümölcsöző legyen közös munkánk.

Szabó Gergely
Küngös polgármestere