Tájékoztató
Tisztelt Lakosság!
A Balaton környéki vasútvonalak fejlesztése régóta időszerű és szükséges beavatkozás volt az ország egyik legfontosabb turisztikai célpontjának korszerű elérhetősége érdekében. A Balaton körüli vonalak állomásain és megállóhelyein található építmények (esőbeállók, felvételi épületek) rekonstrukciójának célja, hogy az állomány minősége javuljon, az utaskomfort az utasforgalmi terek felújításával növekedjen, a megújult arculatú vasútállomások megfelelően képviseljék a Balatoni desztináció turisztikai érdekeit, illetve a sok helyen hiányzó akadálymentes kapcsolatok kiépüljenek, figyelembe véve a hosszú távú fenntarthatóságot és üzembiztonságot. Mindemellett az állomási környezet rendezésével a közlekedési kapcsolatok javítását is célozza a projekt.
2018 júniusában befejeződtek a nagyobb munkálatok a dél-balatoni fő- és mellékvonali vonalszakaszon: a Székesfehérvár-Keszthely vasútvonal rekonstrukciója során 2014-2015-ben a Lepsény – Szántód-Kőröshegy közötti vasútvonal szakasz épült át, majd a beruházás folytatásaként 2016 és 2018 között átépült a következő 53 km-es Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy szakasz, és megvalósult a Kaposvár-Fonyód közötti szintén 53 km hosszú vonalszakasz felújítása is. Az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán – Balatonfüred közötti szakaszán 2019-ben kezdődtek meg a villamosítási munkálatok, amely jelenleg is folyamatban van.
A vasútvonalakon megtörtént fejlesztésekhez kapcsolódva került megindításra, mind az északi parton, mind a déli parton számos felvételi épület és környezetének felújításának előkészítése, egyben az északi parton még hiányzó akadálymentesített peronok tervezése. A tervezési folyamat jelenleg is folyamatban van, az építési engedélyek rendelkezésre állnak. A program részét képezi Balatonakarattya megállóhely is, amely a balatoni kerékpározás szempontjából különösen fontos szerepet tölt be.
2021. április 28-án, szerdán 17:00 órakor
kezdődő online (teams) lakossági bemutatónkon a megállóhely új felvételi épületét és annak tervezési folyamatát fogjuk bemutatni.
Az élő közvetítésbe a
linken lehet majd bekapcsolódni, melyre minden érdeklődőt tisztelettel várunk.