Hírek

  • Meghívó

     

    oktoberhuszonharom

  • Tájékoztatás

     

     

    Tájékoztató a 2020. november 04. napján tartandó

    közmeghallgatással kapcsolatban

    Balatonakarattya Község Önkormányzata az elmúlt hetekben egyeztetéseket folytatott a Veszprém Megyei Kormányhivatallal annak érdekében, hogy a közmeghallgatás a jelenlegi járványügyi helyzetben is biztonságosan megtartható legyen. A járványügyi kockázatokra tekintettel felmerült annak a lehetősége, hogy a közmeghallgatásra nem a megszokott módon, hanem személyes jelenlétet nem igénylő módon kerüljön sor, azonban az a döntés született, hogy a közmeghallgatásra az elmúlt évekhez hasonlóan kerül sor, azonban a járványügyi helyzetre tekintettel a részvevőknek speciális szabályokat kell betartani a járványügyi védekezéssel összhangban.

    Figyelemmel arra, hogy Balatonakarattyán egyelőre még nincs olyan zárt helyiség, ahol a közmeghallgatást a járványügyi előírások teljes körű figyelembevétele mellett meg lehetne tartani, ezért úgy döntöttünk, hogy a közmeghallgatásra szabad téren kerül sor, jelesül a Szépkilátó Étterem teraszán. Természetesen döntésünk során figyelembe vettük azt a körülményt is, hogy a közmeghallgatás időpontjában az időjárás a szabadtéri tartózkodásra nem a legalkalmasabb, ugyanakkor más megoldás nem lévén, úgy gondoljuk, hogy ezt a kellemetlenséget vállalni kell.

    A járványügyi szabályok betartása mellett a Szépkilátó teraszán hozzávetőlegesen 40 fő biztonságos jelenlétére van lehetőség, ezért kérjük, hogy lehetőség szerint a közmeghallgatáson valóban a lakosság és a helyi civil szervezetek képviselői jelenjenek meg annak érdekében, hogy ne vegyük el a lakosságtól a tájékozódáshoz való jogot.

    Tekintettel a járványügyi rendelkezések miatti korlátozott létszámra, az Önkormányzat lehetőséget ad arra, hogy az, aki a közmeghallgatáson nem vesz részt, ugyanakkor az Önkormányzat felé kérdése, javaslata van, az a javaslatait, illetve a kérdéseit írásban tegye fel a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre küldött „közmeghallgatás” tárgyú levelében. Az Önkormányzat ezen kérdéseket a közmeghallgatáson feltett kérdésnek, illetve javaslatnak tekinti, így arra a jogszabályok által előírt 15 napon belül írásban válaszol.

    A közmeghallgatáson részt venni szándékozóktól azt kérjük, hogy részvételi szándékukat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre jelezni szíveskedjenek annak érdekében, hogy a résztvevők száma előre ismert legyen, ezáltal az alkalmazott járványügyi intézkedéseket a résztvevők számához tudjuk igazítani.

    A közmeghallgatáson megjelenőknek kötelező a szabályos, orrot és szájat eltakaró maszk viselése, illetve a belépéskor a kihelyezett kézfertőtlenítők használata. A közmeghallgatásról, illetve az azon feltett közérdekű kérdésekről és javaslatokról az Akarattyai Napló a közmeghallgatás időpontját követően megjelenő lapszámban részletes beszámolót közöl.

     

    Balatonakarattya, 2020. október 15.

     

                                                             Tisztelettel:

                                                       Matolcsy Gyöngyi sk.

                                                              polgármester

     

    Meghívó letöltése

  • Tájékoztató áramszünetről

     

    eonoktoberhusz

Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről

 

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén, földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A kezelés pontos időpontja: 2020. július 13-14. napján, napnyugta utáni órákban.

Rossz idő esetén a védekezés 2020. július 15-16. napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.

Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.

A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

A lakosság részére javasolt intézkedések:

A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.

A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.

 

Balatonakarattya, 2020. július 08.

 

                                                           Balatonakarattya Község Önkormányzata

Tájékoztató

 

 

 

Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy

 

 2020.    július    01. napjától

2020. szeptember 25. napjáig

 

a szelektív, zöldhulladék, és kommunális hulladékos zsákok átadása, valamint a (háztartási) többlethulladékos zsákok értékesítésének időpontja, valamint helyszíne megváltozik!

 

Nyitva tartás:

 

Hétfő: 9-11

Szerda: 9-11

Péntek: 15-17

 

Helyszín:

Akarattya Klub

(Rákóczi út 8.)

 

Egyéb ügyintézés céljából, (pl.: használóváltozás bejelentés), valamint a számlázással kapcsolatban a „Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.” e-mail cím áll rendelkezésre.

 

 

                                                                                                                  Vertikál Nonprofit Zrt.