Tájékoztató
HIRDETMÉNY
Budapest – Balaton kerékpáros útvonal Polgárdi – Balatonakarattya szakaszának megvalósításához szükséges a településrendezési eszközök módosítása. A jóváhagyott tervezési programot az egyeztetési és elfogadási eljárást a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. § (6) bekezdés szerint tárgyalásos eljárásban folytatjuk le.
Ebben az eljárásban a polgármester a településrendezési eszköz tervezetét a záró szakmai vélemény megkérése előtt véleményezteti a partnerekkel az erről szóló rendeletünkben foglaltaknak megfelelően.
A partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet alapján a településrendezési eszközök állami főépítészi eljárásban történő készítése, módosítása esetén a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről – a Korm. rendelet szerinti munkaközi tájékoztató keretében – a www.balatonakarattya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján történik.
A beérkezett véleményeket, javaslatokat a főépítész a tárgy és az eljárási szakasz rögzítésével, a beérkezés sorrendjében nyilvántartja.
A nyilvántartás legalább az alábbiakat tartalmazza:
a) a véleményező, javaslattevő nevét, továbbá lakhelyét, székhelyét, vagy telephelyét,
b) a vélemény beérkezésének időpontját,
c) a vélemény, javaslat rövid tartalmát,
d) a polgármester döntését.
A rendelet 10.§ (2) bekezdése értelmében a településrendezési eszköz tárgyalásos eljárásban történő lefolytatása esetén a beérkezett partneri vélemények, javaslatok elfogadásáról vagy el nem fogadásáról, az el nem fogadás indokolásáról a polgármester dönt majd. A vélemény el nem fogadása esetén a döntést indokolnia kell. A partnerségi egyeztetés a döntés dokumentálásával, közzétételével majd lezárul.
Tisztelt Lakosság, kedves ingatlan tulajdonosok!
Kérjük Önöket, hogy véleményeiket és javaslataikat tegyék meg!
A véleményezésére 8 naptári nap áll rendelkezésre, legkésőbb 2018. december 13-án 16 óráig várjuk a véleményeket, melyeket kizárólag írásban fogadunk el, személyesen a hivatalban leadva vagy e-mailen a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
Balatonakarattya, 2018. december 04.
Tisztelettel:
Balatonakarattya Község Képviselő-testülete
A változást tartalmazó tervdokunentáció letöltése
„ Az én falum, az én városom „
Kreatív alkotó pályázat
A Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodája,
a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság
pályázatot hirdet általános és középiskolások számára
Téma:
Örökítsétek meg, ami fontos számotokra a településeteken! Legyen az különleges építészeti vagy természeti érték, de akár a település kiemelkedő személyisége, csoportja vagy gasztronómiai különlegessége. Az alkotások bármilyen technikával készülhetnek: lehet rajz, fotó, makett, illetve különleges technika is. Pályázhatnak egyéni alkotók vagy csoportok.
Beküldési határidő: 2018. november 07. szerda
Beküldés módja:
Postán vagy személyesen: Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Irodája
8200 Veszprém, Virág Benedek u. 4. (Átrium Üzletház 1. emelet)
Kérjük, a pályamunkákon tüntessétek fel az alábbiakat:
Az alkotás címe, név, életkor, elérhetőség (telefonszám, email cím) iskola neve, címe.
Eredményhirdetés:
2018. november 16-án (péntek) 11 órakor a III. Veszprém Megyei Értékünnep keretében. Helyszín: Művelődési Ház Nyárád, Arany János u. 31.
Kategóriánként külön díjazzuk a legjobb művek alkotóit, akik értékes jutalmakban részesülnek.
A legjobban sikerült alkotásokat kiállítjuk a III. Veszprém Megyei Értékünnepen.
További információ:
Sághy Zsófia szakmai asszisztens 1/611-7617, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Balatonakarattya Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2019. évre
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási hallgatók számára
a 2018/2019. tanév második és a 2019/2020. tanév első félévére vonatkozóan
"A" típusú pályázati kiírás letöltése
Balatonakarattya Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával
együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapjánezennel kiírja a 2019. évre
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.
"B" típusú pályázati kiírás letöltése
Balatonakarattya Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával
együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2019. évre
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára,
összhangban
A téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz-vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások egyszeri természetbeni támogatásával kapcsolatban
A Kormány 1364/2018.(VII.27.) Korm. határozatával döntött arról, hogy a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesüljenek a fűtési költségek viselésével összefüggésben. Háztartásonként egy nyilatkozat nyújtható be, amennyiben az igénylő személynek az adott háztartás a bejelentett lakhelye, vagy bejelentett tartózkodási helye.
A természetbeni juttatás összege 12.000 Ft, melyet a nyilatkozatban megjelölt fűtőanyagra lehet beváltani.
Az igénybejelentés jogosultságát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ellenőrzi.
Az igénybejelentő nyilatkozat Balatonakarattya Község Önkormányzatánál személyesen átvehető, vagy letölthető az önkormányzat honlapjáról (www.balatonakarattya.hu).
A benyújtás végső határideje 2018. október 15., melynek elmulasztása jogvesztő!
Balatonakarattya Község Önkormányzata