Hírek

  • Meghívó

     

    oktoberhuszonharom

  • Tájékoztatás

     

     

    Tájékoztató a 2020. november 04. napján tartandó

    közmeghallgatással kapcsolatban

    Balatonakarattya Község Önkormányzata az elmúlt hetekben egyeztetéseket folytatott a Veszprém Megyei Kormányhivatallal annak érdekében, hogy a közmeghallgatás a jelenlegi járványügyi helyzetben is biztonságosan megtartható legyen. A járványügyi kockázatokra tekintettel felmerült annak a lehetősége, hogy a közmeghallgatásra nem a megszokott módon, hanem személyes jelenlétet nem igénylő módon kerüljön sor, azonban az a döntés született, hogy a közmeghallgatásra az elmúlt évekhez hasonlóan kerül sor, azonban a járványügyi helyzetre tekintettel a részvevőknek speciális szabályokat kell betartani a járványügyi védekezéssel összhangban.

    Figyelemmel arra, hogy Balatonakarattyán egyelőre még nincs olyan zárt helyiség, ahol a közmeghallgatást a járványügyi előírások teljes körű figyelembevétele mellett meg lehetne tartani, ezért úgy döntöttünk, hogy a közmeghallgatásra szabad téren kerül sor, jelesül a Szépkilátó Étterem teraszán. Természetesen döntésünk során figyelembe vettük azt a körülményt is, hogy a közmeghallgatás időpontjában az időjárás a szabadtéri tartózkodásra nem a legalkalmasabb, ugyanakkor más megoldás nem lévén, úgy gondoljuk, hogy ezt a kellemetlenséget vállalni kell.

    A járványügyi szabályok betartása mellett a Szépkilátó teraszán hozzávetőlegesen 40 fő biztonságos jelenlétére van lehetőség, ezért kérjük, hogy lehetőség szerint a közmeghallgatáson valóban a lakosság és a helyi civil szervezetek képviselői jelenjenek meg annak érdekében, hogy ne vegyük el a lakosságtól a tájékozódáshoz való jogot.

    Tekintettel a járványügyi rendelkezések miatti korlátozott létszámra, az Önkormányzat lehetőséget ad arra, hogy az, aki a közmeghallgatáson nem vesz részt, ugyanakkor az Önkormányzat felé kérdése, javaslata van, az a javaslatait, illetve a kérdéseit írásban tegye fel a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre küldött „közmeghallgatás” tárgyú levelében. Az Önkormányzat ezen kérdéseket a közmeghallgatáson feltett kérdésnek, illetve javaslatnak tekinti, így arra a jogszabályok által előírt 15 napon belül írásban válaszol.

    A közmeghallgatáson részt venni szándékozóktól azt kérjük, hogy részvételi szándékukat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre jelezni szíveskedjenek annak érdekében, hogy a résztvevők száma előre ismert legyen, ezáltal az alkalmazott járványügyi intézkedéseket a résztvevők számához tudjuk igazítani.

    A közmeghallgatáson megjelenőknek kötelező a szabályos, orrot és szájat eltakaró maszk viselése, illetve a belépéskor a kihelyezett kézfertőtlenítők használata. A közmeghallgatásról, illetve az azon feltett közérdekű kérdésekről és javaslatokról az Akarattyai Napló a közmeghallgatás időpontját követően megjelenő lapszámban részletes beszámolót közöl.

     

    Balatonakarattya, 2020. október 15.

     

                                                             Tisztelettel:

                                                       Matolcsy Gyöngyi sk.

                                                              polgármester

     

    Meghívó letöltése

  • Tájékoztató áramszünetről

     

    eonoktoberhusz

Meghívó

Meghívó

Balatonakarattya Község Önkormányzatának

Képviselő-testülete

2017. október 25-én (szerdán) 17:00 órakor

képviselő-testületi ülést tart.

Az ülés helye: 8172 Balatonakarattya, Koppány sor 41. (MÁV Gyermeküdülő rendezvényterme)

 

Napirend:

1./ Közmeghallgatás.

Előadó: Matolcsy Gyöngyi

Az ülésre ezúttal tisztelettel meghívom, megjelenésére feltétlenül számítok.

 

Balatonakarattya, 2017. október 10.

 

        Tisztelettel:

                                                                                                 Matolcsy Gyöngyi

        polgármester

Meghívó letöltése

 

 

 

Tájékoztató

Tisztelt Lakosság!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Balatonakarattyán

2017.október 10-én

8:00 és 14:00 óra között

tervezett karbantartási munkák miatt nyomásingadozás, esetlegesen részleges vízhiány várható.

 

A vízhiány idejére tartályautós vízellátást biztosítunk.

A kényelmetlenségekért kérjük szíves megértésüket, amelyet ezúton is tisztelettel köszönünk.

 

Balatonakarattya, 2017. október 04.

DRV Zrt.

Meghívó

Meghívó

Balatonakarattya Község Önkormányzatának

Képviselő-testülete

2017. szeptember 27-én (szerdán) 11:00 órakor

képviselő-testületi ülést tart.

 

Az ülés helye: 8172 Balatonakarattya, Iskola u. 7.

 

Napirend:

1./ Az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása.

Előadó: Rozs Péter alpolgármester

2./ Tájékoztató az önkormányzat 2017. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról.

Előadó: Rozs Péter alpolgármester

3./ döntés a 2018. évi Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról.

Előadó: Rozs Péter alpolgármester

4./ Balatonfőkajári Közös Önkormányzati Hivatal és a Balatonakarattyai Szilfa Óvoda közötti együttműködési megállapodás megkötéséről döntés feladatellátás megvalósítására.

Előadó: Rozs Péter alpolgármester

5./ A kötelező felvételt biztosító Általános iskola körzethatárának véleményezése.

Előadó: Rozs Péter alpolgármester

 

Az ülésre ezúttal tisztelettel meghívom, megjelenésére feltétlenül számítok.

Balatonakarattya, 2017. szeptember 22.

            

              Tisztelettel:

 

                                                                                                            Rozs Péter

            alpolgármester

Meghívó letöltése

 

 

 

 

 

Felhívás

 

FELHÍVÁS

 

Értesítjük a Balatonakarattyai eb tulajdonosokat, hogy az összevezetéses veszettség elleni oltásra 2017. évben az alábbiak szerint kerül sor:

 

Az oltás ideje:  2017. szeptember 25-én         15.00 órától  15.30 óráig

Pótoltás:           2017. október 2-án                 10.45 órától   11.15 óráig

Az oltás helye: 8172 Balatonakarattya, Szent István utca 1.

                         ( Balatonakarattyai Orvosi Rendelő előtti terület)

 

Az ebet első alkalommal 3-4 hónapos kora között kell beoltatni, az oltást hat hónap múlva, majd ezt követően évente meg kell ismételni.

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 17/B. § (10) bekezdése szerint 2013. január 1-től négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (bőr alá ültetett mikrochip) megjelölve tartható. Felhívjuk az eb tartók figyelmét, hogy 4 hónapos kor feletti eb csak akkor oltható, ha az állat rendelkezik egyedi transzponderrel.

A veszettség elleni oltással egyidejűleg az ebek féreghajtó szerrel történő kezelését is el kell végeztetni. A veszettség elleni védőoltás díja 4.000,- Ftebenként. A féregtelenítő tabletta ára 200 Ft, 10 kg/1 tabletta.

Aki az oltást háznál kívánja elvégeztetni, azt kérheti a 06/70 436-5079–es telefonszámon, a fent megadott időpontokon kívül.

Ha az eb már volt oltva, a meglévő oltási könyvet is hozzák magukkal! Azon ebek számára, melyek még nem rendelkeznek oltási könyvvel, vagy a meglévő elveszett, új könyvet kell kiadni, melynek díja a fenti összegen túl: 1.000,- Ft/db.

Ha az eb az oltást megelőző 14 napban humán (emberi) sérülést okozott vagy az oltás időpontjában beteg, nem oltható. (Az oltást a 14 nap lejártát követő időpontban, illetve felgyógyulást követően haladéktalanul el kel végezni.)

Az ebek veszettség elleni oltása kötelező!

Kérjük az eb tartókat, hogy saját és embertársaik érdekében, valamint annak elmulasztása esetén alkalmazandó szankciók elkerülésére, ebüket veszettség ellen feltétlenül oltassák be!

                                                                                                  Balatonakarattya Község Önkormányzata